Közzétéve:

Nagy-Britanniában már a craft-beer hajtja a dobozos kiszerelés terjedését

A craft-beer kedvenc csomagolása: az alumíniumdoboz

A Nielsen adatai szerint az Egyesült Királyságban a szénsavas üdítő, a craft-beer és a cider szegmensekben nőtt legjobban az alumíniumdoboz használata. Az aluminiumdoboz piaci növekedése az összes szegmenst számba véve 6% – ahogy erről a BeerToday beszámol.

Az üveg és a petpalack csomagolás minden szegmensben visszaesett. Ennek oka lehet, hogy az angolszász fogyasztó a sorozatos pozitiv kóstolási élmények nyomán ma már nem néz megvetően az alumíniumdobozra. Felfedezte annak előnyeit – kis súly, könnyű hűthetőség, látványos design –  miközben egyre tudatosabbá válik az általa vásárolt termék csomagolásának környezeti hatásait illetően. E tekintetben a doboz verhetetlen – az egyszer kiürített sörösdobozt akár már nyolc hét múlva is újra levehetjük a polcról, úgy, hogy új ital van benne.

Csak az alumíniumdoboz!

Az angol kézműves sör piac évek óta meredeken növekszik, és a növekedés egyelőre nem akar lassulni. Viszont a nem hordó kézműves sör növekedése szinte kizárólag dobozolt formában tettenérhető – ez a rész 66%-ot nőtt, míg az üveges 3%-kal esett vissza.

Az alumíniumdobozba csomagolt kézműves sör, ha lassan is, de terjed itthon is. Valószínűleg évekig tart még legyőzni az előítéleteket, amiket a rengeteg vacak dobozos sör és a régi doboztechnológia mellékízei okoztak. De egyéb sörfőzdék mellett a Reketye Sörfőzde és a First is beruházott dobozolóüzembe, úgyhogy most már csak a fogyasztón múlik a döntés!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..